A boldogság nyomában

A boldogság nyomában

Hello again!

2021. július 26. - Rita Castle

Nemrég a TikTokon volt egy kérdés, amit elég sokan megválaszoltak, hol tartasz most az életben a középiskolai ellenségedhez képest. Nyilván, elsősorban olyanok válaszoltak, akik sokkal jobb helyzetbe kerültek, miközben az őket szekáló osztálytárs nem jutott előrébb. Nekem legjobban az a válasz tetszett, hogy fogalmam sincs, mi van velük, mert az a korszak már véget ért, nem foglalkozom számomra lényegtelen dolgokkal.

 

Viszont erről eszembe jutott egy nagyon szórakoztató tajvani sorozat, a Hello Again! A történet kezdetén egy fiút és lányt látunk, akik egymás szöges ellentétei. A srác sportol és a társaság középpontja, a lány viszont kitűnő tanuló. Nem sokkal az iskola befejezése előtt a lány, Angel leszúrja a srácot, amiért elpazarolja az idejét tanulás helyett, a fiú viszont állítja, hogy ő is képes bekerülni ugyanarra az egyetemre, mint vetélytársa. A lány erre megígéri, ha sikerül ezt elérnie, akkor egy évig cipeli az iskolatáskáját. Mivel már csak száz nap van hátra a középiskolából, nem fél a bukásból, viszont ez a fogadás arra sarkallja a srácot, hogy végre nekilásson a tanulásnak. Be is kerül egy menő egyetem üzleti szakára a várólistáról, mivel valaki visszalépett. Az első napon az új suliban izgatottan várja, hogy találkozzon az ellenségével, és még pár súlyzót is bepakol a táskájába, hogy megnehezítse a dolgát. Nagy csalódására a kitűnő tesztet író Angel azonban nem jelenik meg, sőt teljesen eltűnik.

 

Ez után az érdekes kezdet után ugrunk tíz évet az időben, már az első epizód alatt. Hősünk sikeresen elvégezte az egyetemet, és a családi üzlet, egy menő pláza egyik feltörekvő menedzsere. Mivel sikert sikerre halmoz, egyre nagyobb felelősséget kap. Most éppen új kihívással kell szembenéznie, átveszi a ruházati részleget, ami az áruház többi részéhez képest veszteséges. Első munkanapján terepszemlét tart, és meglepve látja, hogy a vevők egyszerűen elszivárognak. Miután követi őket, felfedezi, hogy a közeli hagyományos piac egyik standját keresik fel. Legnagyobb megdöbbenésére ott találja Angelt, a középiskolai riválisát, aki továbbtanulás helyett a családi üzletbe segít be az édesanyjának, mert csak így tudják törleszteni a hatalmas adósságaikat. Angel a felvételin maximális pontszámot szerzett, de vissza kellett lépnie, ami azóta is bántja.

 

 

 

Hősünk persze megdöbben, de hamar alkalmazkodik az új helyzethez. Belátja, hogy Angel nélkül sosem jutott volna be az egyetemre, tehát tulajdonképpen tartozik a lánynak azért, mert megváltoztatta az életét. Ennek ellenére még mindig böki a csőrét, hogy Angel nem fizette meg az adósságát. Hamarosan kifizeti a lány tartozását azzal a feltétellel, hogy neki fog dolgozni addig, amíg le nem törleszti a teljes összeget. Így hamar olyan helyzetben találja magát, hogy kedve szerint ugráltathatja régi ellenségét és ki is használja a  lehetőséget.

 

Angelt sem kell félteni, nem hagyja, hogy alárendelt szerepbe kényszerítsék. Újszerű marketing eszközeivel sorozatban dönti meg az eladási rekordokat és gyorsan lépdel felfelé a ranglétrán.

 

Ez a sorozat kifejezetten vicces volt, nagyon sok szerethető mellékkarakterrel. Miközben az ellenségek között lassan kibontakozott a szerelem, nézőként elég sokat tanultam a gerillamarketing fogásairól. Butikosoknak kötelezővé tenném ezt a sorozatot, mert nemcsak szórakoztató, de sok trükköt is lehet belőle tanulni.

 

A sorozat progresszív módon foglalkozik a családon belüli erőszak kérdésével is, ami ugyan kicsit Szomszédok jellegű népnevelésnek tűnik, de jó látni, hogy Ázsiában is igyekeznek jogi útra terelni az ügyeket ahelyett, hogy szőnyeg alá söpörnék a problémát.

 

Mivel főleg a munkahelyen zajlik a történet, a főnök és beosztottja közötti kapcsolat sok pletykálkodásra ad okot, és felveti a kérdést, hogy hősnőnk különleges bánásmódban részesül-e a régi barátság miatt? Én úgy gondolom, hogy ez kétségtelen tény, ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy ez bizony más helyen is gyakran előfordul. Az ismerősök, barátok, szeretők, jó kapcsolatokkal bíró emberek olyan előnnyel indulnak a munkahelyeken, amivel egy átlagos munkaerő nem veheti fel a versenyt. Az élet igazságtalan, ezt el kell fogadni. Sokan nem tehetnek arról, hogy előnyöket kapnak és a maguk részéről igyekeznek odatenni magukat a munkában is. Nem érdemes fúrni az ilyen embereket, nem jöhetünk ki győztesen ebből a helyzetből. Ha egyébként normálisan viselkednek, ki lehet velük alakítani egy laza barátságot, de ne próbáljuk kihasználni őket a saját javunkra, ez úgysem fog sikerülni. Vannak persze olyanok is, akik a kezdeti előnyökre támaszkodva szinte semmilyen erőfeszítésre nem hajlandóak, de ők másik univerzumban élnek, ezért nem is kell velük foglalkozni.

 

Modern mesénk hősnője sorra oldja meg a nehezebbnél nehezebb próbákat a munkában, de közben a magánéletben is több választási lehetőséget kap. A régi  iskolatárs/ellenség mellett felbukkan a hűséges barát is, aki persze csak akkor szedi össze a bátorságát, hogy szerelmet valljon, amikor más opciója is van a rajongása tárgyának. Pikáns meglepetés, hogy Angel kezéért egy hölgy is versenybe száll. Megmondom őszintén, hogy annyira szép, magabiztos, sikeres és vagán a hölgy, hogy még én is elhittem, hogy van esélye ebben a küzdelemben.

 

A komoly témák ellenére ez egy kifejezetten vidám, habkönnyű sorozat, ezért bátran ajánlom mindazoknak, akik egy kis felhőtlen kikapcsolódásra vágynak.

Búcsú a filléres holmiktól

Egy új EU szabályozás miatt sokkal drágább lett a külföldi oldalakról való rendelés. Eddig nem is nagyon gondoltam bele, hogy számomra mit jelent ez. Habár nem rendeltem tömegesen, azért volt egy pár olyan termék, amiket Kínából szereztem be az utóbbi időben. Nem azért, mert nem akarom támogatni a hazai kereskedelmet, hanem azért, mert egyszerűen sehol sem találtam ilyesmit. Én is csodálkoztam, hogy miért éri meg nekik elküldeni ezeket a fél világon keresztül, de biztos volt valami oka. Én többnyire a Wish-ről és az ebayról rendeltem és  azt tapasztaltam, hogy a megrendelt dolgok egy-két hónapon belül megérkeztek. A minőség kapcsán nem voltak nagy elvárásaim, de többnyire nem ért csalódás.

Azt hamar beláttam, hogy semmi nincs ingyen, hiszen ha nem a termék árában, akkor a szállítási költségben jelenik meg az, amit ki kell fizetni. Voltak villámakciók is, de ezek nekem sosem működtek, úgyhogy nem tudtam 99%-os kedvezménnyel bőrtáskát rendelni, de egy pár próbálkozás után fel is adtam.

Viszont voltak olyan hasznos kis termékek, amiket Magyarországon nem is láttam, itt viszont örömmel fedeztem fel.

Fülbevaló alátét

fulbevalo_alatet.jpg

Ezek a kis apróságok nagy segítséget jelentettek, mert a maszk miatt nem mertem drágább fülbevalót viselni, attól félve, hogy elhagyom. Az olcsóbbaknak viszont nem mindig volt meg a szilikon alátétje, sőt olyan is előfordult, hogy annyira összeszáradt ez a kis bigyó, hogy teljesen megkeményedett. Egy csomagban 100 db volt, ami számomra évekig elég lesz, és "ingyenesen", kevesebb, mint 1000 Ft-ért jutottam hozzá.

Nano körömreszelő

nano.jpg

Egy YouTube videóban láttam ezt a kis apróságot, és nagyon megtetszett. Nem hittem a szememnek, hogy milyen gyönyörű, fényes lett a körmöm már az első használat után. Azoknak, akik ápolt, természetesen szép körmöket szeretnének, ez egy kiváló vétel.

Szilikon fülhallgató tok

f.jpg

Ez egy olyan kis apróság, amit sehol sem tudtam beszerezni, pedig sokáig kerestem mindenhol. A bluetoothos fülhallgatóimról többször is elhagytam a szilikon tokot, anélkül pedig nem lehet használni, mert töri a fülemet és könnyen ki is esik. A termékeket forgalmazó műszaki boltokban nincs ilyen kiegészítő. Tudom, hogy ebből nem lehet meggazdagodni, de szerintem pofátlanság azt várni, hogy ha elvész a tok, akkor majd veszek egy másik fülhallgatót. Azoknál a kereskedőknél, akik extra haszonra törekednek és meg sem próbálják megoldani a problémámat, inkább semmit sem veszek a jövőben.

Bambusz körömbigyó

s-l1600.jpg

Ez a kis bambusz pálcika kiválóan alkalmas arra, hogy sérülés nélkül visszatoljuk a körömágy bőrét vagy megtisztítsuk a körmöt. Nem tudom, miért nem találkoztam vele drogériákban, gondolom, nem sok haszon van rajta, ettől függetlenül szívesen vennék máskor is.

Okosóra pánt

o.png

Ezt a terméket itthon is be lehet szerezni, de minimum dupla áron, plusz a postaköltséget is felszámítják. A gyári fekete mellett a szivárvány minden színében lehet rendelni, így az aktuális szettünkhöz igazíthatjuk a kiegészítőnk színét.

Telefonvédő tok

tok.jpg

Aki nem elégedett a magyar boltok választékával, rengeteg egyedi telefon tokot rendelhet. Nekem különösen a csillogó szilikonos tokok tetszenek.

Uzsonnás táska

s-l1600.png

Általában magammal viszem az ebédemet, ezért mindig szükségem van uzsonnás táskára. Az évek során nagyon sok táskát rendeltem, mivel egy idő után nem bírják a strapát. A színek és formák végtelen választéka megszépíti a szürke hétköznapokat is.

Sajnálom, hogy a jövőben csak dupla áron juthatok ezekhez a hasznos kis holmikhoz. Remélem, hogy eljön az az idő, hogy Magyarországon is találok ilyeneket kedvező áron. Ha rábukkantok egy jó lelőhelyre, írjátok meg kommentben.

Haláli testcsere

Sokan gondolkodnak azon, hogy mi jöhet a halál után. Az álláspontok különbözőek, de azért a legtöbben hisznek abban, hogy létezik a túlvilág és a jók elnyerik jutalmukat. A Haláli testcsere – Drop dead diva című sorozat hősnője egy baleset miatt fiatalon meghal, viszont fejtörést okoz a védőangyalának, mert annyira sekélyes életet élt, hogy sem jónak, sem rossznak nem mondható az eredménye. Így aztán úgy dönt, hogy visszajön a Földre és egy óvatlan pillanatban megnyomja az ezt szabályozó gombot. Egy fatális véletlen folytán azonban nem saját testébe kerül. Eredetileg huszonéves modell volt, aki párkapcsolatban élt egy jóképű ügyvéddel, viszont a második életében egy harmincas molett ügyvédnő lett belőle, aki nagyon okos, viszont nem túl sikeres a párkapcsolatok terén.

 

8d586ae0bec07e74b5946a3e1950e0b0.jpg

 

Az új életben Jane-t segíti a személyi asszisztense és a saját őrangyala is. A reinkarnációjának titkát csak a legjobb barátnőjével oszthatja meg, ami számos gond forrása. A múltjából felbukkanó barátok és rokonok azonban nem is sejtik, hogy ki is ő, de ennek ellenére mindent megtesz, hogy ismét közel kerüljenek egymáshoz.

 

A sorozat Los Angelesben játszódik, ezért érdekes jogi esetekkel találkozhatunk.Számomra nagyon érdekes volt, mikor egy öregedő színész beperelt egy weboldalt, mert a halálhírét keltette. Egy transzvesztita pedig azért pereskedett, mert nem hagyták, hogy drag queenként áruljon matracokat. Egy valóságshow szereplője pedig azzal vádolta a producereket, hogy megalázták és befolyásolták a párkereső show eredményét a nagyobb nézettség érdekében. Számomra az egyik legérdekesebb eset egy regényíró hölgy ügye volt, aki plágium miatt perelt és a bíróságon bizonyította, hogy erotikus regényének jelenetei a saját élményeiből származnak.

 

 A sorozat kisebb szerepeiben valóságshow sztárok is feltűnnek, ami mindig kellemes meglepetés. Patti Stanger például lényegében önmagát alakítja, amikor szingli nőknek tart előadást a sikeres párkeresésről, de persze hamar a bíróságon találja magát. Kim Kardashian több epizódban is visszatérve egy nagyon ravasz szélhámost alakít.

 

Érdekes látni, hogy mivel gazdagítja Jane életét Debbie modell múltja. Az nyilvánvaló, hogy egy jó smink és frizura sokat dob az ember lányának megjelenésén a testsúlyától függetlenül. A színesebb, jó szabású ruházat is sokat számít, habár hősnőnknek azzal kell szembesülnie, hogy sok üzletben nem árulnak csinos ruhákat a nagyobb méretű hölgyeknek, sőt egyes divattervezők még azt is visszautasítják, hogy ruhát tervezzenek azokra, akiknek nincs modell alkatuk. A nehézségek ellenére Jane elég csinosan, nőiesen öltözik és ezt persze mások is észreveszik. Ezekkel a változásokkal nincs is bajom, de sajnos tapasztalatból tudom, hogy bizonyos súly fölött nem jó magas sarkú cipőt viselni, habár kétségtelen, hogy nagyon jól mutat.

 

Jane helyzetét bonyolítja, hogy korábbi vőlegénye új munkahelyén a kollégája lesz. Mivel nem árulhatja el neki, hogy ő Debbie reinkarnációja, meg kell próbálnia az új testében meghódítani a gyásztól sújtott férfit. Nem meglepő módon hiába azonos a személyiség, aki egy huszonéves dögös szőke modellbe volt szerelmes, az nem könnyen talál izgalmasnak egy harmincas telt barnát. Én a magam részéről nem hiszek abban, hogy az embernek csak egyetlen párja lehet. A több évados sorozat alatt Jane is többször randizott és őszintén szólva egy-két barátja nekem sokkal jobban bejött, mint a régi szerelme.

 

Szerintem a sorozat jó kiindulópontja lehet egy beszélgetésnek arról, hogy mennyire fontosak a külső és belső tulajdonságok. Én azt tapasztaltam, hogy a magabiztos fellépés és egy kis figyelem a smink, ruházat terén egy átlagos lányból csinosat varázsolhat, de azért a fiatalsággal és a természetes szépséggel nem lehet versenyezni. A férfiak 90%-a nem hajlandó kövér nőkkel randizni, úgyhogy a csodás személyiség megcsillogtatására nincs túl sok lehetőség.

 

Fenntartásaim ellenére élveztem ezt a sorozatot, mert vicces volt, a karakterek és a történetek is érdekesek voltak. Aki habkönnyű szórakozásra vágyik, annak érdemes ledarálni ezt a sorozatot.

 

 

A pandémia 13 pozitív hatása

Sokan reménykednek abban, hogy a járvány visszaszorulásával visszatér minden a normál kerékvágásba. Viszont a sok korlátozás mellett voltak pozitív változások is, és úgy sejtem, hogy ezek talán végleg velünk maradnak.

 

Maszkok és kézfertőtlenítők: Számunkra ezek újdonságnak számítottak, de lehetségesnek tartom, hogy az ázsiaiakhoz hasonlóan mi is újra elővesszük majd ezeket az eszközöket a következő influenzaszezonban. Az üzletekben, tömegközlekedésen, egészségügyi intézményekben való viselést bármilyen járvány esetén indokoltnak tartom. Korábban furcsán néztek az emberek arra, aki maszkot hordott, de valószínűleg ez lesz az új norma.

 

Kevesebb pénzt használunk: A járvány hatására előtérbe kerültek a készpénz kímélő, érintésmentes fizetési módok. Ez megkönnyítette, felgyorsította a fizetést a pénztáraknál. Egyre többen tértek át a számláik online fizetésére is, ami olcsóbb, gyorsabb és egyszerűbb megoldás.

 

E-receptek: Míg korábban személyesen be kellett menni a háziorvoshoz a receptekért, most már lehetőség van arra, hogy a rendszeresen szedett gyógyszereket elektronikusan írják fel és azokat bárki kiválthassa a TAJ szám ismeretében. Továbbra is fontos az orvosokkal való konzultáció, de kiderült, hogy ez sok esetben telefonon, e-mailben is megoldható.

 

futar.jpg

Házhozszállítás: Az éttermek bezártak, de felvirágzott a házhoz szállítási iparág. Aki gyorsan lépett, túlélhette így a válságot. A pandémia során nemcsak ételt, hanem szinte minden árucikket online kezdtek rendelni az emberek. Én is több webshopot kipróbáltam, és többnyire elégedett voltam. Egyre több élelmiszerlánc kezdi bevezetni ezt a szolgáltatást. Sajnos, vidéken még nem mindegyik elérhető, de nagyon remélem, hogy egy idő után a heti bevásárlást is házhoz hozza a futár és nem nekem kell cipekednem. Még ha fizetni kell is ezért a szolgáltatásért, ha kiszámoljuk az útiköltséget és a vásárlással töltött időt, még mindig jobban járunk.

 

Online ügyintézés: Nagyon sok ügyben egyszerűsödtek a szabályok, nem kell mindenhez személyes jelenlét. Sok kérelmet, nyilatkozatot be lehet nyújtani írásban vagy akár online is, ha pedig feltétlenül meg kell jelenni, már lehet időpontot foglalni a torlódás elkerülése érdekében.

 

Online oktatás: Sokak számára trauma volt ennek a bevezetése, de szerintem egyre inkább ebbe az irányba fog haladni a világ. Persze a gyerekek szocializációjához szükséges, hogy találkozzanak a kortársaikkal, de vannak olyan élethelyzetek, amikor a gyermek nem tud vagy nem akar iskolába járni, szerintem jó lenne a számukra biztosítani ezt az alternatív tanulási formát.

 

homeoffice.jpg

 

Home office: Sajnos, nekem nem volt lehetőségem, hogy otthonról dolgozzam, de nagyon remélem, hogy a technika fejlődésével egyre több munkakör végezhető otthonról is. Azok a cégek, akik időben lépnek, nemcsak az iroda fenntartását spórolják meg, de elégedettebbek lesznek az alkalmazottaik is. A home office főleg a nők esetében népszerű, hiszen sokaknak gyerekekről, idős szüleikről is gondoskodniuk kell, így nincs lehetőségük otthonuktól távol munkát vállalni. A fiatalok is kedvelik, hiszen ha nem kell bejárni dolgozni, akkor akár hosszabb utazásokra is indulhatnak, miközben pénzt keresnek.

 

Online tanfolyamok: Mindig is hittem az egész életen át tartó tanulás fontosságában. Ehhez nem kell feltétlenül intézményes keretek között tanulni, sokszor elég egy rövidebb interaktív tanfolyam valamelyik részképességünk fejlesztéséhez. Rengeteg ingyenes tananyag, ismeretterjesztő videó is elérhető, érdemes ezeket rendszeresen használni.

 

A tévének annyi: Ahogy egyre több időt töltöttek otthon az emberek, megnőtt az igény a színvonalas szórakozásra is. A streaming szolgáltatók hatalmas hasznot könyvelhettek el. Az emberek rájöttek, hogy nézhetnek szórakoztató műsorokat a saját időbeosztásuk szerint és nem kell várni egy sorozat következő részére, mert azonnal elérhető akár több évad is.

 

Virtuális randik: Az ismerkedés nehéz a szociális távolságtartás idején, ezért a társkereső oldalak és appok is nagyobb népszerűségnek örvendenek manapság. Az üzenetváltás és a személyes találkozás között az első egy-két randevú is virtuálisan zajlik manapság, ami idő és pénztakarékos megoldás. Érdemes kihasználni ezt a lehetőséget, de nem árt az óvatosság. Ha egy kapcsolat hónapokig nem halad ennél tovább, akkor érdemes inkább olyan partnert keresni, aki hajlandó legyőzni a fizikai távolságot is.

 

Edzés otthon: Az edzőtermek bezárása sokakat kétségbe ejtett. Ugyanakkor fellendült a kereslet a sporteszközök iránt, egyre többen sportolnak otthon, akár egyedül, akár edző segítségével. Sokan alakítottak ki edzőtermet is otthon, a lehetőségektől függően akár szaunával, jacuzzival együtt.

 

Vissza a természethez: A bezártság miatt egyre jobban kezdjük értékelni a természet szépségeit. Sokan kezdtek el kertészkedni ebben az időszakban. Megnőtt a kereslet a balkonos, vagy kerttel rendelkező ingatlanok iránt is.

 

Turizmus: Az országhatárok bezárásával fellendült a kereslet a hazai turisztikai célpontok iránt. Egyre többen fedezik fel, hogy sok szép látnivaló van a közelünkben is. A természetjárás is egyre népszerűbb az utóbbi időben. Megismertük a staycation fogalmát, ami azt jelenti, hogy nem kell feltétlenül elutaznunk ahhoz, hogy vakációzzunk.

 

Olvasási válság

Meglepve látom, hogy nem vagyok egyedül, nagyon sok olvasni szerető ember tapasztalja, hogy bár több ideje lenne olvasni más szórakozási lehetőségek hiányában, valahogy nem haladnak az olvasással.

 

Nehéz hosszabb ideig koncentrálni, nem tud lekötni egy bonyolultabb történet, ezért nem tudok befejezni egy könyvet. Én jelenleg épp négy könyvet olvasok párhuzamosan, de igyekszem legalább egyet-kettőt befejezni, mielőtt újba kezdenék.

 

Az olvasási válság mélypontjáról egy ifjúsági regénysorozat zökkentett ki, Evangeline Anderson Nocturne Academy sorozata. Az írónőnek ez az első próbálkozása a műfajban, úgyhogy egy kicsit nehezen indul be a történet és elég sok sablonos fordulat is előfordul, de éppen ezért könnyen nyomon követhető a történet.

 

nocturne_1.jpg

 

Az első könyv főhősnője felvételt nyer egy neves magániskolába, amiről rövid időn belül kiderül, hogy boszorkányok, vámpírok, sárkányok és tündérek középsulija. Mivel hősnőnknek eddig fogalma sem volt arról, hogy ezek a lények léteznek, sokként éri az iskolaváltás. El sem tudja képzelni, hogy miért került ide, hiszen semmilyen különleges képessége nincs, éppen ezért a normális tanulók kis csoportjába kerül, és mindenki lúzerként könyveli el. Viszont a kirekesztett tanulók között örök barátokra talál és ékezésével hatalmas erők indulnak be.

 

Aki szerette a Harry Potter könyveket vagy a Legacies sorozatot, valószínűleg ezt a könyvsorozatot is élvezni fogja. Eddig három kötet jelent mg belőle és mindegyik egy új varázsvilágba nyújt bepillantást.

 

A kicsit döcögős kezdet után teljesen rákattantam ezekre a történetekre, és alig vártam, hogy a nap lezárásaként olvassak pár fejezetet belőle.

 

Már régen tudom, hogy menekülő típusú olvasó vagyok, azaz az életem problémái helyett szívesen olvasok olyan dolgokról, amiknek semmi köze a valósághoz. Ezek a varázslattal teli könyvek tökéletesek voltak arra, hogy egy kis időre elfelejtsem a gondjaimat és egy másik világba képzeljem magam.

 

 

Összezavart a Pfizer!

A mai napon bejelentették, hogy mivel már 5,5 millióan oltakoztak, vége a maszkviselésnek az egészségügyi intézményeken kívül.

Ez egy örvendetes esemény, hiszen ilyen nagy melegben nem volt túl kellemes a maszk viselése. Ne felejtsük el, hogy ezért az enyhítésért hálásak lehetünk azoknak a kutatóknak, akik erőn felül dolgoztak azért, hogy kifejlesszék a különféle vakcinákat. Szintén hálásak lehetünk azoknak is, akik részt vettek az oltás beadásában, hiszen ez a plusz feladat rájuk is plusz terhet rótt. És persze azoknak is hálásak lehetünk, akik vállalták, hogy beoltatják magukat, hiszen ha nem mondanak igent a Sinopharmra és a Szputnyikra, akkor még mindig nem válogathatnánk a vakcinák közül.

Én sajnos átestem a koronavíruson, ezért egy darabig abban a hiszemben voltam, hogy már védett vagyok. Viszont megtudtam, hogy változott az oltási protokoll. Először csak egy, majd két védőoltás beadását is ajánlották, szóval jogkövető álampolgárként én is bejelentkeztem azoltásra. Az időpontfoglalás nagyon könnyen ment, így szinte azonnal megkaptam az első oltásomat.

Szó szerint a bőség zavarával küszködtem, mikor választanom kellett a lehetőségek közül. A családom és ismerőseim a Sinopharm, Szputnyik, Pfizer és Moderna oltásokat kapták. Mellékhatásokról senki sem panaszkodott. Azt hiszem a szüleimnek kár volt a kínai oltást beadni, mert egy héttel később mindketten megkapták a vírust. Mint később kiderült, ezt az oltást 60 éves korig ajánlják, úgyhogy nem a gyártó hibája, hogy nem tartották be a protokollt.  

Mivel én már választhattam, a Pfizer mellett tettem le a voksomat. Erről olvastam a legtöbbet, és nagyon biztatónak tartom, hogy nem egy hagyományos védőoltás. A régi típusú vakcinák úgy működnek, hogy elölt kórokozót juttatnak a szervezetbe, ami így biztonságos körülmények között fog ellenanyagot termelni. Ennek hatására, ha az igazi vírussal találkozik az ember, már kész is a fegyver az immunrendszerében. A Pfizer nagy újdonsága, hogy a vírusnak csak egy kis részét, a "koronát" alkotó fehérjéket támadja meg. Ezek felelősek a vírusban lévő információk átadásában, de ha megszűnik az összeköttetés, a vírus nem tud szaporodni és megbetegíteni minket.

Örömmel láttam, hogy az oltóanyag fejlesztésében Karikó Katalin magyar kutató oroszlánrészt vállalt. Habár külföldön érte el ezt az eredményt, egy kis nemzeti büszkeséget érzek emiatt és nagyon remélem, hogy megkapja érte a megfelelő elismerést is.

Egy kis vidéki városban élek, az oltás nálunk nagyon jól haladt. Az internetes bejelentkezés után a helyszínen ellenőrizték, hogy szerepelek a listán, és 10 perc várakozás után már meg is kaptam a szurit. Utána még félórát kellett várni a kellemesen hűvös váróteremben, ahol volt elég szék ahhoz, hogy egymástól távol üljünk le. A második alkalommal még arra is volt lehetőség, hogy angol nyelvű igazolást kérjek.

Amennyire lehet, felkészültem az oltásra és figyeltem a mellékhatásokra is. A leírtak közül az első alkalommal egy kis fáradtságot tapasztaltam, a második alkalommal pedig kicsit megduzzadt és bepirosodott az oltás helye, ami néhány nap után elmúlt. Szóval nyugodt voltam, hogy most már minden rendben, védett vagyok és nincs itt semmi gond.

Annyi minden történt velem az utóbbi időben, hogy nem is vettem észre egy darabig, hogy az első oltás után nem jött meg a menstruációm. Egy ideig a stresszre fogtam, de a 40. nap után már kezdtem kicsit gyanakodni, hogy valami nem stimmel. Szóval azt tettem, amit ilyenkor a legtöbb ember, és a Google-hoz fordultam segítségért. Kiderült, hogy a nők 20%-ánál megzavarta a peteérést a vakcina, volt akinek késett, volt akinek pedig hamarabb jött meg a menstruációja. Akinek hamarabb jött, az azt írta, hogy sokkal erősebb görcsei voltak és a vérzés is intenzívebb volt, mint korábban. Én meg csak vártam és közben úgy éreztem, hogy olyan életem legnagyobb premenstruációs szindrómájával nézek szembe. Akinek ez nem ismerős, elmondom, hogy elég erős hangulatingadozásokkal, víz visszatartással, édesség iránti vággyal jár a dolog. Nem egy fáklyásmenet sem az elszenvedőjének, sem a környezetének. Sajnos egyre türelmetlenebb lettem az utolsó héten és ennek már a munkámra is hatása volt. Végül odáig jutottam, hogy elsírtam magam nyilvánosan, ami nagyon gáz 48 évesen.

Közben láttam, hogy már a Facebookon is egyre több csajos csoportban felmerült ez a téma, szóval egyre idegesebb lettem. Szerencsére két hetes késéssel eljött az én piros betűs ünnepem is, aminek kimondhatatlanul örültem. Azt írják a neten, hogy ez egy átmeneti dolog, szóval remélem, hogy csak egy egyszeri alkalom volt és most már minden szempontból visszatérhetünk a normál kerékvágásba

Ez a toborzó reklám teljesen kiakasztotta a veteránokat!

A toborzásról nekem a Háry János énekes-táncos jelenete jut eszembe, ami elég hitelesen jeleníti meg ezt a szokást. A hadkötelezettség bevezetése előtt faluról falura jártak a toborzók, és tánccal, énekkel próbálták felkelteni az érdeklődést a katonai pálya iránt. Aki csatlakozott a "mulatsághoz" az lehetőséget kapott arra, hogy világot lásson és kiszakadjon a szegénységből. Persze a katonaélet nemcsak a csinos egyenruháról és a szórakozásról szólt akkor sem és most sem.

Változnak az idők, változnak a szokások. Ma már a toborzás jó része is az interneten zajlik, hiszen itt töltik az idejük nagy részét a fiatalok, akik a toborzás célcsoportjai. Mivel érdeklődésem rendkívül sokszínű, követem néhány aktív és veterán amerikai katona YouTube csatornáját is, és meglepve tapasztaltam, hogy van egy reklám, ami teljesen kiakasztotta őket. De mi lehet ennek az oka, hiszen ők is jelentkeztek katonának és tulajdonképpen most is a múltra építik az életüket, a csatornájuk tartalma is ehhez kötődik?

A válasz a katonaság reformjához kötődik. Az amerikai hadsereg is próbál haladni a korral, és túllépni azon a korszakon, amikor még a bőrszíne, neme vagy nemi irányultsága miatt nem léphetett valaki a kötelékükbe. Voltak olyan idők, amikor például feketék nem szolgálhattak. Egy időben aztán létrehoztak nekik egy külön alakulatot, hogy ne érintkezzenek a fehérekkel. Mivel hősiesen megállták a helyüket a harcban, később feloldották ezeket a korlátozásokat.

A másik nagy kérdés az volt, hogy szolgálhatnak-e nők a seregben? Vannak olyan országok, ahol ez nem probléma, izraelben például a hadkötelezettség mindenkire vonatkozik. Amerikában viszont, ahol elég sok nő háziasszony és anya, kicsit nehéz volt keresztülvinni ezt a változást. Azt, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenéznie az első női katonáknak, szerintem elég hitelesen bemutatja a G. I. Jane című mozi, melyben Demi Moore parádés alakítást nyújtott. Az biztos, hogy én nem jelentkeztem volna katonának a film megnézése után, de biztos vannak olyan fiatal lányok, akik szeretnék ezt a pályát választani. Nincs ezzel semmi baj, de azt el kell fogadni, hogy nőként ugyanúgy, sőt jobban kell teljesíteni ezen a területen, mint a férfiaknak. Ugyanez van a rendőröknél és a tűzoltóknál is. Ha olyan a helyzet, hogy szembe kell szállni egy támadóval, utolérni egy tolvajt vagy kicipelni egy eszméletlen embert egy égő házból, akkor ahhoz fizikai erőre és állóképességre van szükség. Én Demiről simán elhittem, hogy képes lett volna erre, de ő a ritka kivétel. Én a magam részéről hálás vagyok, hogy nem kötelező katonának menni, de nagyon szurkolok azoknak a nőknek, akik jelentkeznek, hogy sikeresek legyenek!

Szintén eléggé érzékeny pont volt a homoszexuálisok katonai szolgálata, mert sokáig leszerelték az érintettet, ha kiderült, hogy a saját neméhez vonzódik. Nem is olyan régen volt még a ne kérdezd, ne mondd szabály, ami megtiltotta a feletteseknek, hogy rákérdezzenek a katonák nemi irányultságára. Kicsit hasonló ez ahhoz a szemlélethez, hogy nincs semmi baj a homoszexuálisokkal, amíg a négy fal között maradnak. A törvényalkotás nálunk még mindig itt tart.

Az USA viszont már jóval tovább lépett ennél, hiszen aktívan igyekeznek minél több csoportot megszólítani és befogadni a hadseregbe is, igyekeznek minél sokszínűbb jelentkezők közül választani. Ennek az új korszaknak a terméke az alábbi reklám, ami egy kislány útját mutatja be, aki ma már fontos pozíciót tölt be a hadseregben.

Azt hiszem, hogy még azoknak is világos, hogy miről szól, akik nem értenek angolul. Emma közlegénynek két anyja van, egy leszbikus pár nevelte fel. Kicsi korától járt melegfelvonulásokra, így már gyermekként megtanulta, hogy milyen fontos, védjük az egyenlőséget és a szabadságot. A főiskolán csatlakozott egy lányszövetséghez és a tanulmányai befejezése után keresett egy kihívást, amivel lépést tarthat a barátnőivel. Szóval ahelyett, hogy külföldre ment volna tanulni, vagy megmászta volna a Mount Everestet, belépett a hadseregbe. Az a célja, hogy megsemmisítse a sztereotípiákat.

Nem tudom, hogy a reklám mennyire volt eredményes a célcsoportnál, de az biztos, hogy a veterán katonák nem voltak elragadtatva tőle. Azt senki sem kérdőjelezte meg, hogy egy lány, akit két leszbikus nevelt, jelentkezhet-e a hadseregbe. Hát persze, hogy jelentkezhet, de ez a háttérsztori, ami a reklám 95%-át teszi ki teljesen felesleges volt. A katonaságnál nem az számít, hogy honnan jöttél, hanem az, hogy alkalmas vagy-e a feladat ellátására. A reklámban szó sem volt arról, hogy az alapkiképzéshez kell egy bizonyos fittség, tehát ha valaki ezt a pályát fontolgatja, akkor kezdjen el időben edzeni. A reklámban láthatjuk, hogy a hadsereg hasonlít egy lányszövetséghez, ami szerintem nem feltétlenül jó párhuzam. Habár én még egyik közösségnek sem voltam a tagja, nem hiszem, hogy egy lányszövetségben elvárás, hogy szükség esetén feláldozd az életed a társaidért. Az amerikai zászló fel sem tűnt, pedig azért egy kis hazafias érzés is kell ahhoz, hogy valaki jó katona legyen. Szó sem volt a kockázatokról, pedig katonaként esély van komoly sérülésre, halálra is. A rajzfilmes formátum és a meseszerű történet teljesen eltereli a figyelmet arról, hogy mit is jelent katonának lenni.

Úgy látom, hogy az sem világos, hogy milyen sztereotípiákat akar megkérdőjelezni Emma közlegény? Hogy a nők nem elég erősek a harchoz? Az amerikai hadsereg 14%-a nő, tehát itt nincs mit bizonygatni. Szerintem addig, amíg a harc nemcsak gombok nyomogatásából áll, mindig nagyobb lesz a férfiak aránya és ezzel nincs semmi baj. Az egyenlőség nem jelent egyformaságot, mindkét nemnek megvannak a maga erősségei és gyengeségei is. Szóval Emma közlegény kicsit késve érkezett ehhez a harchoz, hiszen mi nők győztünk, és bebizonyítottuk, hogy érünk annyit, mint a férfiak. Nem kellene olyan nagyon erőltetni ezt a politikai korrektséget, akkor talán természetesebb lenne.

Az ördög melletted - Devil beside you

Kíváncsiságból belepillantottam egy tajvani sorozatba, aminek a címe The devil beside you. Számomra ez kilépés volt a komfortzónámból, mert nem értek mandarinul, így folyamatosan olvasnom kell a feliratokat. Viszont megéri ezt a kis kényelmetlenséget, mert a történet igazán könnyen magával ragad.

 

A sorozat főhőse egy fiatal lány, aki szerelmes lesz egy főiskolai osztálytársába, és barátnői biztatására szerelmes levelet ír neki. Elég érdekes módszer ez a semmiből jött szerelmi vallomás, de ahány ország, annyi szokás. Viszont a rózsaszín tervek félresiklanak, mert a levél az iskola rosszfiújának a kezébe kerül, aki persze kihasználja a lehetőséget és rabszolgájává teszi a lányt. A könyv egy népszerű mangán – The devil does exists - alapszik, ezeket a képregényeket nagyon sokan olvassák odaát és nyilván vannak kifejezetten nőknek íródott romantikus darabok is.

 

devil.jpg

 

Amikor elkezdtem nézni a sorozatot, nagyon különös volt, hogy a mandarin nyelv a rövid szavak miatt úgy hangzik, mintha mindig vitatkoznának. Még egy szerelmi vallomás is eléggé kemény és pattogós arrafelé, legalábbis az európai fülnek. A színészek többsége is kicsit eltúlzottan játssza a szerepét, de szerintem ennek nem a fiatalságuk az oka, egyszerűen ott más a színjátszási kultúra. Ezeken az apróságokon viszont hamar túltettem magam, mert ebben a húsz részes sorozatban sokkal több fordulat volt, mint egy átlagos brazil szappanoperában.

 

A sorozat szereplői elsősorban fiatalok, de kapnak mellékszálat a szülők, sőt egy nagyszülő is megjelenik a tradíciókat képviselve. Ezek közül fontos, hogy az elsőszülött fiú vegye át a családi üzletet. Léteznek még a felmenők által megszervezett házasságok, főleg a gazdagok körében. A házasságkötéshez még a felnőttek esetén is a szülők jóváhagyása szükséges. Nagyon érdekes, hogy bár a történet főiskolán játszódik, a testiségen nincs olyan nagy hangsúly. Persze elcsattan néhány csók, de nincs meztelenkedés és szex rövid ismerkedés után, mint az amerikai sorozatokban.

 

A nemek viszonya is elég érdekes, mert elég gyakran a nők nyíltan kezdeményezik a kapcsolatot, és persze ők szabják meg azt is, hogy milyen gyorsan halad előre. Tulajdonképpen két főhősünk is van, az első a kézilabdacsapat kapitánya, aki meglepően magas érzelmi intelligenciával is rendelkezik és nagyon jól ki tudja fejezni az érzéseit, sőt mások érzéseire is figyel.

 

A másik főhős a rosszfiú, aki látszólag senkire sincs tekintettel, de ha jobban megnézzük, akkor tulajdonképpen hasznos tanácsokat ad másoknak. Kicsit vicces, hogy a kemény rosszfiú és bandája alkalmazott művészet szakos, tehát amellett, hogy verekednek és bajt kevernek, még divattervezéssel és műalkotások készítésével is foglalkoznak. Habár mindenki kosarazik, úgy mellékesen karatézni is tudnak.

 

Mivel a sorozat célközönsége főleg fiatal lányokból áll, fontos, hogy milyen üzenetet közvetít ennek a generációnak.

 

Úgy látom, hogy sok pozitív gondolatot próbálnak átadni az alkotók, például, hogy ha egy lánynak nincs önbecsülése, nem várhatja mástól, hogy megbecsülje őt. Nem mástól kell várni, hogy boldoggá tegyen, hanem mi magunk vagyunk felelősek a boldogságunkért. Nem mindig kell törődni mások véleményével.

 

Érdekes élmény volt ez a sorozat, ami a YouTube-on angol felirattal, magyar oldalakon pedig plusz magyar felirattal is fellelhető, úgyhogy valószínűleg a jövőben is fogok még ilyeneket nézni.

 

 

 

Life hack

Vannak egyszerű dolgok az életben, amikre nehéz rájönni, de ha egyszer is látod, nem felejted el. A YouTube-on nagyon sok life hack videó van, de valójában kevés köztük a valóban hasznos ötlet. Viszont az alábbi tényleg egyszerű kis trükkel legalább két-három adag kézkrémet meg lehet spórolni.

A kiürülőben lévő tubust a tetején elvágom, majd az üres végét ráhúzom az aljára. Ahogy tovább fogy a krém, lehet még kisebbre vágni a tubust, így semmi sem megy kárba. Természetesen fogkrémmel, mustárral vagy bármilyen tubusos kiszerelésű termékkel működik ez a trükk.

tubus2.jpg

 

 

 

 

 

Te Szent ég!

Szabadidőm nagy részét évek óta sorozatnézéssel töltöm. Nagyon örülök, hogy ma már nem kell alkalmazkodnom a tévéadók műsorrendjéhez és nem kell egy hetet várnom a következő epizódra. Külön öröm, ha sikerül egy olyan sorozatra bukkannom, aminek már több évadát leforgatták, így előre tudom, hogy mennyi időt fogok rászánni.

Olyan sorozatot kerestem, ami nem túl drámai, de mégis le tud kötni és viszonylag könnyen követhető. Nagyon örültem, mikor rátaláltam a Te Szent ég! (Um HImmels Willen) című német sorozatra, mert szó szerint válasz az imáimra.

Emlékszem, hogy láttam belőle rövid részleteket néhány évvel ezelőtt, de aztán eltűnt a látókörömből. Most viszont már 17 évad gyűlt össze belőle, úgyhogy elég sokáig kitart. Általában reggel és este nézek meg egy vagy két részt, így egy 13 részes évaddal pár nap alatt végzek.

A történet egyszerű, egy nigériai misszióból visszatérő apácát Kaltenthalba helyeznek. A kisvárosban már csak néhány apáca él, és nem gazdaságos a kolostor fenntartása. A polgármester szeretné megszerezni az értékes területet és a rendfőnöknő is szabadulna a veszteséges régi épülettől, viszont a minden lében kanál Lotte nővér felveszi velük a harcot és bebizonyítja, hogy apácákra bizony még a XXI. században is szükség van.

Minden évadban van egy-két novícia, azaz apácanövendék, akik nagy döntés előtt állnak. Elég vegyes az összetételük, hiszen van köztük elkényeztetett gazdag kislány, gyerekkorától apácának készülő vallásos lány, de még tolvaj és sztriptíztáncos is. Végül persze nem mindenkiből lesz apáca, de mindannyian hozzátesznek kicsit a történethez.

Nagyon tetszik a tipikus német kisvárosi miliő, a gyönyörű kis utcácskákkal és régi épületekkel. Az apácák öltözete a habitus nevű formaruha, amit azért mindenki kicsit másként visel. A szereplők időnként cserélődnek, de vannak ikonikus fő és mellékszereplők, akiknek nyomon követhetjük a sorsát.

A polgármester igazi reálpolitikus, sajnos eléggé korrupt és önző, viszont a nővérrel való csatározásai során mindig kiderül, hogy a szíve mélyén jó ember, és hajlandó is jót tenni, főleg, ha haszna van belőle. A másik kicsit negatív szereplő a szigorú rendfőnöknő, akinek két doktori címe is van és érzelmei helyett a pénzügyi megfontolásokat helyezi előtérbe. Az apácák mind tartanak tőle kicsit, de ugyanakkor szeretik is.

Az apácák sok dologgal foglalkoznak. Van köztük ápolónő, saját óvodát tartanak fenn, beleártják magukat a helyi politikába és még krimiíró is akad köztük. A kolostoron belül megosztják a feladatokat, ugyanúgy szükség van a háztartással foglalkozó nővérre, mint arra, aki a könyvelést végzi.

Folyamatosan igyekeznek új bevételi forrásokat találni, ami ötleteket adhat másoknak is a vállalkozáshoz. Az első évadban egy középkori gyógylikőr receptjét próbálják felkutatni, később szemináriumokat tartanak menedzsereknek, magániskolát indítanak, eladják a cukormentes keksz receptjét, bioboltot nyitnak stb.

Ennek ellenére, valahogy mindig a csőd szélére kerülnek, így aztán évadonként gazdát cserél a kolostor. A polgármesternek grandiózus tervei vannak a hasznosítására, melyek rendre kudarcba fulladnak. Közben persze rengeteg személyes dráma is van, aminek a megoldásában az apácák segítenek.

Ez az a sorozat, ahol többször is működésbe lép a deus ex machina, azaz az isteni közbeavatkozás, hiszen az imák meghallgatásra találnak és az apácák jeleket kapnak, hogy jó irányba haladnak, vagy sem. Úgy gondolom, hogy ilyen környezetben ez teljesen helyénvaló és egyáltalán nem érzem erőltetettnek ezeket az apró csodákat, amik megváltoztatják a dolgok menetét.

Hívő emberként én is tapasztaltam, hogy ha erősen imádkozom valamiért, akkor az jól alakul. Viszont ha mégsem, akkor utólag többnyire kiderül, hogy mégis úgy volt jó minden, ahogy történt, még ha én nem is úgy gondoltam akkor.

süti beállítások módosítása